Zárszerviz

zarszerviz-1-300x300A zárszerviz szolgáltatás csak akkor mondható teljes értékű kiszolgálásnak, ha minden olyan szolgáltatást magában foglal, ami a mechanikus vagyonvédelem javítását célozza meg.
Mivel minden ember rendelkezik valamilyen mechanikus védelmi feladatot ellátó szerkezettel – leggyakrabban ez a bejárati ajtó zárszerkezete –, ezért a zárszerviz minden ember számára szükséges szolgáltatás lehet, hiszen ezek a szerkezetek időről időre elromlanak, elavulnak, cserére szorulnak.

A zárszerviz – a tévhitekkel ellentétben – nem csupán a zárak megjavítására szakosodott szolgáltatás, hiszen maga a szerviz szó is kiszolgálást jelent. Csupán a magyar nyelvben honosodott meg ebben a szűkebb értelemben a szó, miszerint a szerviz szó hallatán azonnal csak a szerelés, javítás merül fel bennünk.
A fentiek alapján azonban láthatjuk, hogy a zárszerviz szó magában foglalja a zárcserét, a zárjavítást, a zárnyitást, a védelemmel kapcsolatos korszerűsítéseket, valamint minden olyan munkálatot, mely a vagyonvédelemre vonatkozik.

Ezt a szolgáltatást érdemes igényelni akkor is, ha valaki elveszítette a kulcsát, és nem tud bejutni a lakásába. Ilyen esetben a szolgáltatás két részfeladatból áll. A szakember első lépésként kulcs nélkül, de roncsolástól mentesen kinyitja az ajtót, majd ezután – a biztonság kedvéért – lecseréli a használatban lévő zárszerkezetet egy új zárra.
Gyakran felmerül a kérdés az ügyfél részéről, hogy a zárcsere valóban szükséges-e egy zárnyitás után. Gyakran meg kell győzni arról, hogy csere a saját biztonsága érdekében kell, hogy megtörténjen, hiszen az elveszített kulcsot bárki megtalálhatta, és nyilván senki sem akar egy olyan lakásban élni, ahová egy vadidegennek kulcsa van.

A művelet során szinte minden alkalommal ingyenesen tanáccsal látjuk el a felhasználókat, hiszen nekünk legalább olyan fontos a biztonságuk, mint nekik saját maguknak.

A szolgáltatásnak vannak olyan részmunkálatai, melyekről a felhasználók egy része úgy gondolja, hogy rém egyszerű feladat, amelyet ő is el tud végezni. zarszerviz-2
Természetesen ez tévedés, és erről
minden adandó alkalommal próbáljuk lebeszélni az ügyfeleinket. A házilag elvégzett zárszerviz minden alkalommal alacsonyabb biztonsági fokozatot fog nyújtani, mint a szakemberek által végzett munkálatok. A betörésvédelem csak akkor teljes, ha olyan ember végzi a munkálatokat, aki szakképzett, és kellően jártas ezen a területen. Ellenkező esetben megnő a betörés esélye, ami egyik fél számára sem kívánatos.

Az sem utolsó szempont, hogy a biztosító társaságok sem kedvelik az efféle házi módszereket. Ha ilyet tapasztalnak, probléma esetén teljes mértékben elzárkóznak a kártérítéstől.

Szolgáltatásunk éjjel-nappal a budapesti lakosok rendelkezésére áll, továbbá a környékbeli településeken is kielégítjük a igényeket.

Hívjon minket éjjel-nappal, egy órán belül megkapja a segítséget!

Keressen bennünket, zárszerviz szolgáltatásunkkal éjjel nappal várjuk hívását!

0-24 Zárcsere

SOS Zárszerviz

SOS Zárszerviz! Legyen akár éjjel, akár nappal, ünnepnap vagy hétvége, zárszerviz szolgáltatásunkkal non stop elérhetőek vagyunk egész Budapest területén. Hívjon minket bármikor az alábbi telefonszámok egyikén, SOS segítünk! Vezetékes +36 1 285 1296 Telenor +36 20 240 5881 Telekom +36 30 596 3680 Vodafone +36 70 242 4841 Tapasztalatból, illetve

TOVÁBB »
0-24 Zárszerviz

Non Stop Zárszerviz Budapest

Non Stop Zárszerviz szolgáltatásunk keretében a hívásától számított legrövidebb időn belül kimegyünk Önhöz és elhárítjuk a zárral kapcsolatos problémát. Keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeken!  Vezetékes +36 1 285 1296 Telenor +36 20 240 5881 Telekom +36 30 596 3680 Vodafone +36 70 242 4841 Zárszerviz szolgáltatásunk az év bármely

TOVÁBB »
Zárszerviz Azonnal

Zárszerviz Azonnal Budapesten

Zárszerviz Azonnal Budapest egész területén éjjel-nappal, még ünnepnapokon is! Vezetékes +36 1 285 1296 Telenor +36 20 240 5881 Telekom +36 30 596 3680 Vodafone +36 70 242 4841 Zárszervizre a legtöbb ügyfelünknek azonnal szüksége van, mert sajnos váratlanul éri őket a zár meghibásodása. Zárszerviz szolgáltatásunk kiterjed többek között a

TOVÁBB »
0-24 Zárszerviz

0-24 Zárszerviz Budapesten

0-24 Zárszerviz szolgáltatásunk keretében a hívásától számított legrövidebb időn belül kimegyünk Önhöz és elhárítjuk a zárral kapcsolatos problémát. Keressen minket bizalommal! Vezetékes +36 1 285 1296 Telenor +36 20 240 5881 Telekom +36 30 596 3680 Vodafone +36 70 242 4841 Zárszerviz szolgáltatásunk az év bármely napján az Ön rendelkezésére

TOVÁBB »
Zárszerviz Gyorsszolgálat Non Stop Budapest

Zárszerviz Gyorsszolgálat Non Stop Budapest

Zárszerviz Gyorsszolgálat Non Stop Budapest: Problémák adódtak a zárral? Becsapódott az ajtó, beletört a kulcs a zárba, zárcsere vagy zárszerelés szükséges? Hívjon minket bizalommal, rövid időn belül segítünk! Szakembereink több éves szakmai tapasztalattal, valamint speciális szerszámokkal rendelkeznek ahhoz, hogy szakszerűen elhárítsuk a problémát. Zárszerviz gyorsszolgálatunk az év 365 napján a

TOVÁBB »
Zárszervíz Budapest

Zárszervíz Budapest

Zárszervíz Budapest: Megbízható segítséget nyújtunk a különböző zárral kapcsolatos problémák esetén. Éjjel-Nappal, Hétvégén és Ünnepnapokon is az Ön rendelkezésére állunk! Több éves szakmai tapasztalattal rendelkezünk, melyből kifolyólag gyakorlatilag bármilyen nemű zárral kapcsolatos problémát elhárítunk. A zárszerviz gyakorlatilag egy gyorsszolgálat, segítünk Önnek ha például becsapódott az ajtó, beletört a kulcs a

TOVÁBB »